Csak a helyi esküvői fotós a nyerő?
„Tetszenek a képeid, de.. fotóztál már a mi esküvői helyszínünkön?” – hangzik el sokszor a kérdés, amit a párok nekem szegeznek egy-egy megbeszélés, érdeklődés alkalmával. De vajon tényleg számít ez? Valóban ennyire meghatározó kritérium kell, hogy legyen a fotós helyi mivolta? Mai bejegyzésemben erre próbálok rávilágítani és megvizsgálni az érveket és ellenérveket a témában.
Mivel évek óta jelen vagyok a szakmában és fotósként megannyi esküvőn megfordultam már, hamar rá kellett eszmélnem; a munkám igencsak túlnyúlik a város- és megyehatáron, van, hogy még az országhatáron is. Ezt természetesen én kicsit sem bánom, hiszen így mindig új helyeket ismerek meg, változatos és izgalmas munkakörnyezetben tölthetem a hétvégéket. Azonban ennek ellenére sem mondok nagy újdonságot azzal, hogy még évek tapasztalata sem elég ahhoz, hogy az ország összes esküvői helyszínét megismerjem. Hogy ez problémát okoz-e? Korántsem.
Elsősorban azzal érvelnék, hogy a „szakmai ártalomnak” hála, kreatív látásmódom miatt hamar feltalálom magam ismeretlen helyzetekben, azonnal rááll a szemem az izgalmas helyszínekre, a fotózási lehetőségeket pedig rögtön fel tudom térképezni. Természetesen ehhez párosul egyfajta precízség is, ami megköveteli tőlem, hogy a helyszínre legalább félórával előbb érkezzek, így tényleg a környék minden egyes zugát be tudom járni.
Ezzel szemben viszont árnyoldalai is vannak, ha az ember nem helyi fotóst kér fel. Leginkább anyagilag, hiszen átszelni az országot egy szolgáltatónak sem olcsó mulatság, így jelentős összegek adódhatnak hozzá a fotós csomagok áraihoz. Ezzel számolni kell, nincs mese. Amennyiben az adott városban hasonlóan jól dolgozó esküvői fotóst találunk, nem is kérdés ez alapján, melyiküket válasszuk.
Azonban érdemes azon is elgondolkozni, vajon egy friss szem nem lát-e többet? Sok esetben fordul elő, hogy megszokott környezetünkben elsiklunk a dolgok mellett, hiszen ismerősek, sokszor fel sem tűnik a jelenlétük. Aztán jön valaki, aki rácsodálkozik, akinek leesik az álla és döbbenten mered rád, vajon hogy lehet, hogy mi ezt nem vettük észre. Ez egy újabb érv a nem helyi fotósok mellett; élesebb látásunk van a szépre új helyeken! 🙂
Az én tanácsom tehát a következő; ne lakóhely szerint, sokkal inkább referenciaképek szerint válasszuk ki a nagy napunkat megörökítő személy kilétét. Azt válasszuk, akinek a képeiben megfog minket valami, akinek beleszeretünk a stílusába, akinek a munkáját életünk végéig szívesen nézegetjük majd. Hiszen erről szólnak az esküvői képek – megőrzik az emlékét életünk legfontosabb eseményének.
Ha tehát számotokra az én képeim adják át ezeket az érzéseket és örömmel lapozgatnátok a fotóimmal telt albumot az esküvő után, keressetek fel bátran! Az esküvői képeimet itt láthatjátok és az áraimat, is nézzétek meg, mert mindig vannak akcióim!
U.i.: nem félek a repüléstől sem. 😀
Ha van pár perced nézz szét itt is 👀
📌 Instagram: @gergo.grob https://www.instagram.com/gergo.grob/
📌 Facebook: https://www.facebook.com/ggphotography.grob.gergo
📌 Youtube: https://www.youtube.com/channel/grob.gergo