Téli esküvői fotózás
– Andi & Imi –
Egy új tematikájú bloggal készülök Nektek, mostantól kis riportokat készítek az esküvőkről, amiket lefotóztam. Így láthatjátok az esküvőket egy igazi esküvői fotós szemével. 🙂
Ebben az évben nagyon enyhe volt a tél, így szerencsére nagyon jó képek születhettek sok téli esküvőn. Andiék budapesti esküvője is nagyon szerencsésen alakult, hisz végig napos idő volt, így minden megtervezett kültéri fotós programot meg tudtunk valósítani, de ne szaladjunk ennyire előre.
Azzal kezdeném, hogy e-mailben a pártól megkaptam az esküvői helyszínek címeit egy héttel az esküvő előtt, így volt időm annyira lecsekkolni mindent a térképen, hogy annyit tudtam a fotózási lehetőségekről a környéken, mint egy budapesti esküvői fotós. 🙂
Eljött a nagy nap, mindig a készülődés fotózása az első feladatom, Andi és Imi nagyon profin kikészítette nekem a kiegészítőket, ahogy kértem, így maga az egész készülődés nagyon vidáman és gördülékenyen zajlott. Minden esküvői fotós ilyen precíz és felkészült párban reménykedik a szerződés megkötésekor.
Aztán jött az első pillanat fotózása. Visszaszámoltunk, Imi meglátta szerelmét és rögtök könnyek szöktek a szemébe. Nagyon megható volt, hogy ennyi érzelem van a képeken, ritkán látni elérzékenyülni a vőlegényeket. Végül még a pocaklakó is kapott egy apai simit.
Mivel féltünk attól, hogy februárban esni fog az eső és nagyon hideg lesz, így előre már leszerveztük a Rooms-your photo place fotóstúdióban az időpontot, hogy majd ott készüljenek a kreatív képek. Nem kell mondanom, Budapest egyik legjobb fotóstúdiójáról beszélünk, ahova esküvői fotósként is, de egyéb fotózások alkalmával is mindig nagyon szeretek menni! A képek magukért beszélnek, a pár roppant könnyedén vette az egyik legnehezebb esküvői akadályt, a kreatív fotózást, és elképesztően jó képeik születtek.
Amikor visszaérkeztünk a lányos házba, Andinak volt egy meglepetése leendő férjének. Ez nem más volt, mint a képen is látható fa tábla, amire romantikus szöveg került, és egyértelműen teli találat volt!
Aztán kezdődhetett a nagy izgalom, a szertartás! Minden rendben ment, volt nagy meghatódás, könnyes ölelkezések, szóval amilyennek egy jó szertartásnak lennie kell. 🙂
A szertartás végén a párt várta egy kis meglepetés… Megpillantották a galambokat és akkor már tudták, bizony itt galambröptetés lesz. Természetes félelem ül ki a párok arcán, vajon hogy kell megfogni a galambot, hogy oldják meg? De ahogy a képeken is láthatjátok a galambok hírül vitték; Andi és Imi egybekelt!
Egy tökéletes nap volt, egy tökéletes pár kívánságára. 🙂 Sok-sok boldogságot kívánok Andi és Imi!!!
Végül amikor megkapta az esküvői képeket Andi és Imi ezt írták rólam:
“Gergő már az elejétől kezdve nagyon közvetlen és szimpatikus volt számunkra! Sajnos személyesen a nagy nap előtt nem tudtunk találkozni, de gördülékenyen mindent sikerült leleveleznünk! Hát eljött a nagy nap.. Nagyon jól éreztük magunkat az egész fotózás alatt. Jó hangulatban telt a közös munka, mind a készülődés, mind a kreatív fotózás alatt! Gergő nagyon segítőkész, kedves és profi volt, az elkészült képeket pedig imádjuk! Szívből ajánljuk mindenkinek, ha egy közvetlen, jó fej fotóst kerestek! :)”
Ha pedig nektek az esküvői fotósotok hiányzik már csak a nagy napról, kattints a galériámra az esküvői képeim eléréséhez, nézz körbe az áraim között, valamint a kapcsolati menüpont alatt írj nekem és átbeszéljük a kérdéseidet a szolgáltatásommal kapcsolatosan.
Ha Ti is a nagy napra készültök és még nincs meg a helyet ünneplőbe öltöztető dekoratőr, szívből ajánlom A kertész lányát! Számtalan esküvőn dolgoztunk már együtt, a munkája és az árai is kiválóak, forduljatok hozzá bizalommal!
Végül, ha van kedved tovább olvasgatni a témában, figyelmedbe ajánlom a Téli esküvők előnyei – hátrányai című cikkemet is.
Ha van pár perced nézz szét itt is, mert sok különböző tartalmat találsz az esküvői munkáimmal kapcsolatban 👀
📌 Facebook:
https://www.facebook.com/ggphotography.grob.gergo
📌 Instagram:
https://www.instagram.com/gergo.grob/
📌 Youtube:
https://www.youtube.com/channel/grob.gergo
#budapestiesküvőifotós #fotós #pestiesküvőifotós #esküvőifotós #győrifotós #esküvőfotózás #győriesküvőifotós #győriesküvőifotózás
[post_views post_types=”post,page” icon_or_phrase=”Views:”]
Leave a reply