Mindig örömmel tölti el az embert, amikor párba áll egy szimpatikus emberrel, megtörténik az első üzenetváltás, de a java még csak itt kezdődik. A beszélgetést életben is kell tartani, ami online társkeresőkön nem is annyira egyszerű, mint az ember elsőre gondolná. Sajnos nincs egy varázslatos megoldás, amivel minden beszélgetést izgalmasan hömpölygő mederbe lehetne terelni, hiszen kettőn áll a vásár, és sokan nem veszik komolyan a társkereső profiljukat, vagy éppen olyan élethelyzetbe kerültek, hogy mások a prioritásaik, így eltűnnek. Ez az ilyen applikációk velejárója, el kell fogadni, hogy megtörténhet. Pár aprósággal viszont sokkal gördülékenyebb, izgalmasabb beszélgetéseket lehet elérni. Lássuk, mik is ezek.
Talán az egyik legnagyobb beszélgetésgyilkos, ha órákat, vagy napokat kell várni a másik válaszára. Természetesen nem azt mondom, hogy görcsölj egész nap a telefon fölött, hogy mikor ír már vissza az egyik párod. De ha órákkal később válaszolsz, akármennyire is passzoltok, a beszélgetés akadozó lesz, és szép lassan el fog halni. Érdemes bekapcsolni az értesítéseket, hogy tudj róla, ha üzenetet kaptál, és válaszolhass amikor van rá időd. Ezen kívül érdemes késő délután, kora este egy kis időt szentelni a beszélgetések kezdeményezésére, amikor legnagyobb eséllyel a partnered is online van.
A beszélgetések másik nagy ellenségei az igen-nem kérdések. Nagyon jó dolog, ha érdeklődsz a másik iránt, de lehetőleg úgy fogalmazd meg a kérdést, hogy ne egy szó legyen rá a válasz. Ugyanez fontos fordítva is, a kérdésekre próbálj meg nem egy szavas válaszokat adni, mert ez a másik oldalról az érdeklődés hiányának, lerázásnak tűnhet, és hamar megfojtja a beszélgetést.
Egy randi appon vagytok. Mindketten párt kerestek, ne félj flörtölni. Viszont érdemes kerülni az erősen szexuális tartalmú üzeneteket, hiszen ez sokakat elriaszt, mivel úgy tűnhet, csak a szex érdekel. A flörtölés kétélű fegyver itt is, ahogy az életben is, de nagyon jó szórakozás, ha az ember a mesterévé válik. A bókok szintén csodákra képesek. Kinek ne esnének jól az elismerő szavak a stílusáról?
Mutasd meg azt, hogy tényleg érdekel a személy, és figyelsz rá. Utalj vissza a beszélgetésetek egy korábbi pontjára, például kérdezd meg hogyan sikerült a prezentációja a Nagy Hadronütköztetőről, amiről végig áradozott neked, vagy csak küldj a kedvenc filmjével kapcsolatos GIF-et. A lényeg, hogy mutasd is ki, hogy a személy is érdekel, nem csak a teste. Közben magadról is mesélj, ne csak kérdezgess, különben hamar állásinterjú, vagy vallatás érzése lehet a beszélgetésnek.
A beszélgetéseket megkönnyítheted egy jó profillal is. Ha csak egy elfogadható profilod van, és párba álltok, kicsit olyan lesz a beszélgetés, mint széllel szemben pisilni. Kivitelezhető, de nagyon ügyesnek kell lenned, hogy a végeredmény jó legyen. Sokkal jobb ötlet inkább a szeled magad mellé állítani, és egy jó profillal lenyűgözni a leendő párodat, hogy már az első pillanattól Ő is akarja a beszélgetésetek sikerét, így már az elejétől több energiát fog beletenni. Ha nem vagy biztos benne, hogyan lehetne ezt elérni, a Társkereső Fotózás, és Társkereső Tanácsadás szolgáltatásainkkal hozzásegíthetünk a tökéletes profilhoz.
Fontos észben tartani a beszélgetés célját is, ami a találkozás élőben. A többség nem levelezőtársat keres Tinderen, így ha túl sokáig nem hívod el a párod randira, megteszi helyetted más, így a beszélgetésetek máris nem lesz annyira fontos a párod számára. Ha egy rövid beszélgetés alapján is szimpatikus a párod, érdemes ugródeszkaként átvinni a beszélgetést valamelyik közösségimédia, vagy kommunikációs appba, hogy ne tudjon olyan könnyen elveszni a többi között a beszélgetés, és ha még néhány nap múlva is megvan a kémia, akkor érdemes az élő találkozás felé fordítani a beszélgetést.
Ezekkel a gondolatokkal felvértezve kicsit könnyebb lesz a beszélgetések életben tartása. A lényeg, hogy szórakozz közben, élvezd a pártaláláshoz vezető utat is, ne csak a végső cél lebegjen a szemed előtt, így nagyobb lesz az esélyed a sikerre.
Üdv.: Gergő
https://www.grobgergo.hu/